Zeta
A rigó

Ott ül fent a fahegyébe,
Mosoly van a két szemébe.
Alig ült le már is rikkant
Jelzi, hogy ő mindig itt van.

Rikkant egyet és tovaszáll
Itt a tavasz, jöhet a nyár.
Rigófüttytől hangos minden,
Akinek kell, adja ingyen.

Szemem nézi, fülem hallja
Szívem mindig úgy akarja.
A rigó az lehet sárga,
Fekete is száll a fára.

Cseresznyétől víg a dala
Azt kiáltja, jó a kaja.
Fahegyében legédesebb,
A napfénytől legérettebb.

Elemér

Ne feledd

 

Ne feledd a csendes eget,
Mert itt a földön halk a pillanat,
S a földi pillanat oly rövid,
Mely villámként elszalad.

Ne feledd, a poklok poklát,
Mikor oly édesnek tűnik a vétek,
Mert az édes vétek oly keserű,
Epeként szakadatlanul éget.

Ne feledd, az éjjelt,
Mikor a nappal fehérnek fog tűnni.
Mert észrevétlenül elveszel
S Te nem fogod látni.

Ne feledd a halált,
Mikor túl biztos leszel trónodon,
Mert a világ dicséretét elveszted,
Mikor nem is gondolod.

De ne feledd, hogy ember vagy,
Mikor hatalmasnak tűnsz és olyan is a gondolatod,
Bár múló, hasztalan leszel,
A semmibe rohansz vakon.

Ó, ne feledd, hogy az mi neked meg van írva,
Azt mind hátulról veszed,
Cselekvésed nem biztos hogy az Édenkertbe vezet,
Ne feledd.

 

Mistletoe
Végtelen keringő

Galaxis-szemedben ringatnám lelkem,
elválaszt tőled ezernyi fényév.
Lényed sugarát elnyelte sötétség,
halvány holdsarlóvá fogy érzelmem.

Könnyeim csillagokként szétgurultak,
igazgyöngyként ragyognak éjszaka.
Kezeimmel túrnék arany hajadba,
nem siratnám többé vissza múltam.

Ajkadról mohón lecsókolnám vágyad,
nem kendőzne bárányfelhő-fátyol.
Test-parazsad ölelne, ha épp fázom,
ezüst köntösöm földre hullt lágyan.

Hajnalkor szíveden bújnék meg benned,
nem tűnnék el, hagyva hatalmas űrt.
Mert örök keringőnk szenvedéllyé gyűrt,
mit lángokká szított a végtelen.

Lazarhzs

 

 

Jó lenne

 

Eltűnni hirtelen
mint a búvópatak
ha siklik köveken
és kacagva otthagy
ha hívják a mélyben
rejtőző barlangok
a hegyek ölében.

Eltűnni hirtelen
ahogy napfény tűnik
fekete felhőben
ha vad szelek űzik
októberi égen
s csak az erdő izzik
veszejtő vörösben.

Hubart verse:

 

 

Magyarnak lenni jó

Kilencven rút éve emészt már a kétely,
Mérgezi nemzetünk ez az átkos métely.
Elapad a magyar ezer éves tájon?
Ki gondolta volna, hogy ennyire fájjon!

A török, a német verméből kimásztunk,
Azt is tudjuk Uram, hogy gyakran hibáztunk.
De Trianon átka büszke nyakunk szegte,
Másokért bennünket szegeztek keresztre.

Már kilencven éve emészt itt a kétség,
Elkárhozik népünk, olyan nagy a vétség?
Bár végek bástyáin hősiesen álltunk,
Ím saját földünkön hazátlanná váltunk.

Szükségünkben mások gyakran megtagadtak:
Legkisebbik fiú, maradj csak magadnak!
Mostohatestvérnek ideje már lejárt,
Davaj Tavaris, a magyar bazár bezárt!

Kemény telünk után a dolgunk temérdek.
Új tüzei gyúlnak a régi reménynek.
Köré gyűlnek most mind, akik még akarnak,
Kezet nyújtott ismét magyar a magyarnak

Szittya népünk dalát újra hittel fújja,
S visszhangzik Kárpátok büszke koszorúja:
A rónán, „ott, ahol zúg az a négy folyó”
Most testvérem, újra magyarnak lenni jó!

************************************************

Mamuszka verse:

Kép és zene

Sötét sikátor
kopott városi bérház
manzárdszobája ablakából
halvány fény hull az éjbe,
felsejlik
egy mezítelen lány
karcsú sziluettje.
Zokog a bánata, sír a hegedűn
a hajnali szerenád dallama.
A festő a sikátorban ballagott.
Ámulva állt meg az ablak alatt,
lelkében bánat hallgatott.
Ecsetje alatt
testet öltött a hajnali látvány,
a hegedülő mezítelen lány,
a tárt ablak fátyolfüggönyén
körülöleli a fény.
Álla alá támasztott hangszere,
a vonót simogató kecses keze,
és a festményen pasztellszínekben
felcsendül a zene.

 

 

Oldal: Kedvencek a "Korongról"
Albert Ferenc:Versek,prózák.Ősök nyomdokán történelem,haza,útleírás,érzelem - © 2008 - 2024 - gufi.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat