Albert Ferenc:Versek,prózák.Ősök nyomdokán történelem,haza,útleírás,érzelem

A múltat kutatom, élek a jelenben, igazán bízom, egy sokkal szebb jövőben!

 

 

 

 

Nyulat fogni

Úgy lehet csak
nyulat fogni,
hogy a farkát
meg kell sózni.
Szóval, míg sóval
hinted farkát,
megmarkolhatod
bundáját.
Ha nem hiszed,
tégy egy próbát!

 

Őszi erdő

Párás avarillat
óvón öleli körbe
a gondtalan alvó fák
mezítelen törzsét.
Száradó, korhadt ágak
reccsenése töri meg
a szendergő erdő
őszbe forduló csöndjét.

 

Görnyedt hátú anyó,
a levél fedte aljból
mohos rőzsét gyűjtöget
téli tűzrevalóra.
Rejtekadó csalit
zizzenve megrezeg;
fejét csapja kecses őz,
szegzi orrát anyóra.

E hang onnan ered;
a veszélyt szimatolva
fülét hegyzi hosszasan,
érzi, nem kell félnie.
Bokor tövén lepihen,
ébren szövi álmát,
s ölnyi rőzsével hátán,
elbaktat a nénike.

Bárányka

Bárányka, kis bárányka;
gyapjas, göndör bundában
sír, béget a legelőn:
-Beee, beee, beee.-
Így nógatja mamája:
- ne maradj le butácska;-
már is szalad utána:
-Beee, beee, beee.-

 

Mókus

Mókus oson park pázsitján;
mogyoró és dió híján
jó lesz ma az almacsutka,
melyet felkap, s tovafutva,
ágak között elmajszolja.

 

Egy éves lett a kis Milán

Egy szál gyertya piciny lángja
imbolyog szembogarában;
egy éves lett a kis Milán.

A manócska tipeg-topog,
elindul, de meg- meginog;
aztán hirtelen szaporáz.

Még bizonytalanul lépdel,
egyensúlyoz két kezével,
mint kötélen a légtornász.

 

Medve cammog

 


Erdő mélyén
medve cammog,
friss gyümölcsöt
keresget.
Ősszel, mikor
mind beérett,
bokrok között
szemezget.

Tele tölti
nagy pocakját
szamócával,
szederrel,
fa odvából
mézet enne,
lépesből
egy vederrel.

 

Harcsát lestem

 


Harcsát lestem,
nagy bajuszost;
fülig ért a szája.
Tóban úszkált,
uszonyával
a vizet pocsálta.

Fürdés után,
huss, elillant,
mint egy úszóbajnok.
Vizet hajtva,
hosszú farka
ide, oda hajlott.

 

Felhő gulya

Egek kékjét felhő járja,
miként az alföldi rónát
számadó pásztor gulyája.

Némelyük kis fehérbolyhos,
vagy rajzol szürke óriást;
egy hajaz vattacukorhoz,
míg másikból villám cikáz.

Kövér gulya ég és föld közt,
nagy terhétől szabadulva
cseppjeivel földet öntöz.

Éltet, frissít, ha permetez;
de mikor borul a „dézsa”
vízözön áraszt el földeket,
s iszapnak lesz martaléka.

És midőn a szürke spongya
színe egyre halványabb,
számadónak megnő gondja.

Tűnik borja a gulyának;
állománya egyre foghíjasabb;
és gazdájaként a prédának,
dézsmáját tereli a Nap.

 

Fakopáncs vacsora

 


Korhadt fatörzs oldalán
sorban a lyuk, lyuk hátán;
szorgos munkával lyuggatta,
kétségek közt a harkály,
midőn rászakadt az éhhalál.

Egy kövér nyű vert tanyát
a vastag kéreg alatt;
azt hitte a kis ostoba
most aztán falatozhat
sőt, kivárhatja itt a tavaszt.

Kemény csőrével kopp-kopp,
kopogtat a fakopáncs;
Egyre csak hull jobbra, balra
szilánkokban a forgács,
míg kukacra végül rátalál.

Menekülne a kukac,
de beszorult a fába;
kövérre hízott meg teste,
nem fér kivájt lyukába,
hisz bendőjét folyton traktálta.

Éhes harkály megcsípte,
hogy vinné el a kánya;
izeg-mozog most csőrében,
majd csusszan mély torkába,
s lett fakopáncsnak vacsorája.

 

Mikulás…

Mikulás, Mikulás
vidáman ül fent a fabakon;
fut a szán, csengős szán
messzire siklik a hűs havon.

Rénszarvas, rénszarvas
nyakában kisharang csilingel;
patája, patkója
csillagos éjjelen szikrát ver.

Ajándék, ajándék
minden mi szemnek és szájnak jó;
édesség, kis játék
megkerül majdan a puttonyból.

Gyermekszáj, gyermekszáj
éneke kedvesen felcsendül;
Mikulás, itt vagy már,
most a sok kívánság teljesül.

 

 

 

Állatbőrben

 

Bárcsak öltözhetnék bele;
tollruhába,
állatbőrbe;
fehérbe és feketébe,
tarkabarka
szép színesbe;
azt sem bánnám,
ha csak egyszerű szürkébe.

Én figyelhetném az embert.
Gyermek, felnőtt
érdekelne,
éhes lennék, megetetne;
szeretgetne,
dédelgetne,
hamarosan
még barátom is lehetne.

De velem akkor mi lenne?
Ha kínozna,
éheztetne;
netalántán, meg is verne,
lelkem törne
sok ezerre.
Ezt nem hiszem;
ember ilyet sosem tenne.

 

A Mikulás fájdalma

 


Még mindig szilaj az agg ember,
érkezett csikorgó hideggel.
Állán csüngő jégcsap mered,
keble rejt hűs fagyos szelet.
Kéménybe ül, ha nagyon fázik,
láthatod, hisz ott pipázik.

December meghozta a fagyot;
a földre fehér havat rakott.
Jöhet már Mikulás apó,
nem ragad sárba a szánkó,
és rénszarvasának patkója,
szikrát szórhat a porhóra.

A Mikulás nagy fájdalmára,
kevés pénz van a tárcájában,
szerény ajándékot oszthat,
puttonyában sovány csomag.
De gondol minden kisgyerekre,
gazdagokra, szegényekre.

Cipőd, csizmád, ha fényes, tiszta,
s ha így teszed ki az ablakba,
arra suhan csengős szánján,
ránt egy nagyot kantár szárán,
megtorpannak a rénszarvasok,
csizmádba szállnak a csomagok.

Igaz ez nem oly nagy ajándék,
de benne rejlik a jó szándék,
Mikulásnak arany szíve,
kis csokiba, meséskönyvbe,
a gyümölcsbe és kisautóba,
beleszőve minden földi jóba.

 

 

 

A kis keszeg

 

 Kicsi keszeg megszületik
sok, sok ezred magával,
rögtön arról elmélkedik,
mikor lesz már jó nagy hal.
- Talán, nem olyan hamar.

Anyját kérdi nagy komolyan:
„Mi leszek, ha nagy leszek?”
Hozzá teszi azon nyomban:
„Azt ne mondd, hogy nagy keszeg,
kit megesznek az emberek.

Nem akarok keszeg lenni
elegem a nyomorból,
nem tudok majd szabadulni
a rablóhal gyomorból,
s a papa biztos megorrol”

Így nyelvel ő folyton folyvást,
miközben elmélkedik,
nagy, hosszú csőr, kis csobbanás,
délceg-kócsag elnyeli,
mert ő a kicsit szereti.

 

Madáretetés

Fagyos téli reggelen,
csicsergésre ébredtem;
füleim mit hallanak,
sírnak künn a kismadarak.
Nézek ki az ablakon,
mi lehet a baj vajon?

Csillog fa, bokor, avar,
mindent szikrázó jég takar;
szegény kicsi madárkák,
egyre csak azt hajtogatták:
„Nincs már sehol mit enni,
jégen éhen fogunk veszni.

Sehol egy báb, sehol egy atka,
a fagy, mind betakarta.”
Piciny csőrük bár hegyes,
de minden vastagon jeges.
Rigó néz keservesen,
étket kellene, leljen.

Erős csőre, mint csákány,
nem hatol át jégnek hátán.
Nyomban kertbe sietek.
olajos magvakat hintek,
jön a köszönet dalban,
mint örömóda zeng e bajban.

 

Tavaszi zsongás

Rügyfakadás mikor eljő,
Harsog a rengeteg erdő,
Szarka csörög, üli nászát,
Fa tetején rakja házát.

Rezzen a csalitos ága,
Rajt fütyöl rigónak párja,
Hívja, hogy készen a fészek,
Tojásaik beleférnek.

Búgva dalol kicsi gerle,
Kedvese víg táncot lejtve
Körbeforog csupasz ágon,
Elkotlik, nincs mire várjon.

Avarban perceg a tudat,
Bogarak törik az utat,
Virágok fejüket nyújtják,
Hivalkodón a kis buják.

Ébred a természet végre,
Hiszen a télnek már vége,
Sutban a hófehér ködmön,
Új élet sarjad a földön.

 

Téli csoda

Farkasordító a hideg,
Jeget hizlal vizek felett,
Hó takarja be a mezőt,
Szél reguláz viharfelhőt;
Közben kavarja a havat,
Rakva magas torlaszokat.

Toll borzolta madársereg
Sűrű bokrok közt didereg;
Csendesül a szél haragja,
Felhő, vánkosát bevarrja,
Lassan tűnik el az égen,
S mosolyog a nap szerényen.

A didergő pelyhes népek
Legott étek után néznek;
Lám, a cinkegombócokra
Rászállt két kis őszapóka.
Csip-csip, csip-csip, csiviteltek,
Faggyús magvat csipegettek.

Magvakkal telt az etető,
Torkos verébhad is megjő,
Csőrük élesen cserfel,
Zsémbesek, mint a vénember,
Az eledelt széjjelfötrik,
Sokszor kérdem: - megérdemlik?

De hát a veréb is madár,
A kis cinke is idejár,
És Isten teremtménye mind.
A természet okozta kínt,
Enyhíté kicsit az ember.
Ajándék e látvány, - hidd el.

 

Fagyos téli éjszakában

Fagyos téli éjszakában,
mikor a hold didereg;
felhőpaplant húz magára,
csak így bírja a hideget.

Jégcsap csüng az eresz alján,
szikrát szór, mint kovakő.
Nyújtózkodik, igen falánk;
így sudár véknya egyre nő.

Karcsú kémény, házát őrzi,
pöfögve gyújt pipára.
Bár süvegét még hó födi,
az elillan, mint ködpára.

Csend borul a kis házakra,
köztük fagyos szél zizeg.
Jégvirágot szór hajnalra,
ablakokra a zord hideg.

 

Széncinege

Jégcsapokat hizlal a fagy,
nagygondban így a madárhad;
mindent hó és jég fedett be,
szükség lenne friss étekre.

Kicsiny, színes, pelyhes élet,
erkélyemre be-betéved;
körbetekint, bár nem tolvaj,
elillan egy szem tökmaggal.

Visszatér, de nem egyedül,
kis csapatba belevegyül;
Kincső-Kincső, párját hívja,
csőrében mag, így száll tova.

Most párjával együtt jönnek,
mind a ketten megörülnek;
napraforgó, tökmag, dió,
madárbegynek mind, ami jó.

Sárga mell és fekete fej,
széncinege dalt énekel.
Meghálálja majd az étket,
rovar, hernyó, nyáron félhet.

 

Fürge ürge

Fürge ürge két lábra áll;
körbe tekint, nagy a határ,
nagy határban, nagy szemével,
ágaskodva körbe kémlel,
eliszkol, ha veszélyt észlel.

Sas madár köröz az égen;
szürke ürge nagy veszélyben,
ellenség az ölyv, s a héja,
vágyik mind az ürgehúsra,
nincs útban a szürke bunda.

Ám, ha tiszta a levegő,
nincs veszély, mi fenyegető,
füvet legel, magvat harap,
és ha apró rovar akad,
hamm, bekapja, mind jó falat.

Fészke mélyen földbe vájva;
a lyuk végén kipárnázva,
itt várnak rá a picinyek,
anyjuk megjön, mind ciciznek,
nyár derekára megnőnek.

Vidámak a meleg napok,
s ha emberes hónap kopog,
ősz végén búvik a lyukba,
úgy alszik, mint egy mormota,
tavaszig abba sem hagyja.

 

Vadóc a vadmalac

Koca pociból születtem,
csíkos lett az új ruhám;
nem kell este levetkeznem,
hiszen ez a pizsamám,
hát ne csodálkozz kiskomám.

Földet túr az édesapám,
éles mindkét agyara;
a szüleim vigyáznak rám,
visítok a nagy bajban,
s a mamám szélvészként rohan.

Testvéreim között olykor
erőfitogtatás dúl;
néha azért megmutatom
jobb, ha tudják ki az úr,
és ettől fülük lekonyul.

Ha megnövök, vadkan leszek,
agyaram lesz fegyverem;
családomnak tölgyest veszek,
minden nap makkot eszem,
ki idegen elkergetem.

Ma még csíkos malac vagyok,
anyu tejét szopizom;
ide-oda rohangászok,
kicsi vagyok még nagyon,
de erőm már próbálgatom.

 

Harkály doktor

Kopp-kopp, kopp-kopp egyre kopog,
fa szilánkja szertepotyog.
A fakopáncs munkálkodik,
szú a fában nem alhatik.
Tágasabb kint! - mondja nekik.

Ha beteg vagy, orvos vizsgál,
kóros fát gyógyít a harkály.
Hallgatózik, majd kopogtat,
lárva kúszik kéreg alatt,
fa testén váj alagutat.

Harkály doktor erős csőre,
lyukat fúr a fakérgébe.
Nagy bajban van lárva úrfi,
doktor nyelve nyakon csípi,
ha kihúzta, le is nyeli.

Korhadt törzsbe odút farag,
fával ezért nincsen harag.
Tojásait ide rakja,
ki is kelti két hét múlva,
sipogni kezd négy fióka.

Mindig-mindig enni kérnek,
nekik is kell sok-sok féreg.
Gyorsan eltelt a három hét,
odújukat is kinőtték,
kirepültek a csemeték.

 

A házi légy

Még hogy én lennék szemtelen;
hát csak jól nézd meg a fejem!
Két nagy szemet láthatsz rajta,
olyan üveggolyó-fajta,
szürke, s barna a bogara.

Izgatnak az ízek, szagok,
ha megcsapnak az illatok,
ott termek én azon nyomban.
Nyelvemen szívópárna van,
szipókázok szorgalmasan.

Trágyadombra, romlott húsra,
petét rakok kis csomókba.
Petéim, ha majd kikelnek,
kis hernyókká cseperednek,
bábozódnak, s legyek lesznek.

Mindenhová bebujdosok,
így rajtam a bacilusok
vándorolnak ide-oda,
gyümölcsödre és húsodra,
betegségeket hordozva.

Az emberek nem szeretnek,
pedig az Isten teremtett.
Ha szép tiszta a lakásod,
akkor tőled odébbállok,
nem fertőzök, majd meglátod.

 

Jegesmedve

Messze a hideg északon,
hol fény szikrázik a havon
és alatta jégtakaró,
ott él jegesmedve anyó,
fehér bundája, mint a hó.

Dacol fagyos, kemény téllel,
a viharos hóeséssel.
Melegíti kis bocsait,
s ha az idő megváltozik,
tengervízben megmártózik.

 


Jól jönne egy zsíros fóka,
töri fejét napok óta.
Bocsoknak is enni kéne,
feltálalná mind ebédre,
elmélkedik medve néne.

Hamar teljesül a vágya,
sodródik egy nagy jégtábla.
Rajta henyélnek a fókák,
medve nénét nem láthatják,
mert ő már rég víz alá szállt.

Roppant ügyes, ravasz vadász,
meglendíti vaskos mancsát,
karmai közt az áldozat
nem szenvedett nagyon sokat,
bocsai most jól lakhatnak.

 

Menyus Majom

Mondhatjátok rám, hogy majom,
cseppet sem bánt, elfogadom.
Rokonom is akad bőven,
minden egyes állatkertben,
főleg a nagy őserdőkben.

Mit látok én, nocsak-nocsak,
a rácson kívül, hát te ki vagy?
Kezed, lábad neked is van,
de fára én mászok jobban,
az erdei otthonomban.

Megfigyelem, hogy mit csinálsz,
utánozlak én a csimpánz.
Hogyha etetni szeretnél,
csak állat csemegét vegyél,
az állatkerti büféknél.

Válogatós rég nem vagyok,
mindent eszek, amit kapok.
Kurkászom a társaimat,
bolha mindegyikben akad,
kicsike, de mind jó falat.

Állatkerti ketrecemben
csak vakargatom a fejem,
unalmas itt nekem nagyon,
őserdőbe vágyakozom,
ott lennék én vezérmajom.

 

Teknőc Tibi

Több, mint két hónapig vártam
bezártan, egy lágy tojásban.
Végre egyszer csak kikeltem,
óvakodva körülnéztem,
de anyát, s apát nem leltem.

Gondolkodtam: Árva lennék?
Megkérdeztem hát a testvért;
ő szótlanul kapálózott,
csendben, mélán elballagott,
farka vékony csíkot húzott.

Enni kezdek hamarosan,
zöldségekről álmodoztam,
pitypang zöldje és virága,
útifű levele, s szára,
majd érett gyümölcs utána.

Teknőm már kezd erősödni,
hasam, s hátam is elfedi.
Fejem, farkam, s lábaimat,
behúzom, ha megtámadnak,
kivárom, míg odébbállnak.

Sütkérezni úgy szeretek,
napocskánál felmelegszek,
ettől ragyogó a kedvem,
eszem, iszom, megtehetem,
gond nélküli az életem.

 

Őz Ödön

Pettyes bundám levedlettem;
látom, nem ismersz meg engem.
Szőröm most már veres-barna,
jó atyámnak van agancsa,
enyém is nő napról napra.

Vékony lábam, kecses testem,
lehetnék egy fess manöken.
Farkam, mint egy kicsi pompon,
fenekemen a bugyogóm,
fehér, pedig sosem mosom.

Bozótosban ágyat vetek,
rejtőzködve pihengetek,
majd az erdőt, mezőt járom,
táplálékom ott találom,
szürkületkor, s hajnaltájon.

Ellenségem nem igen van,
róka volt az kiskoromban.
Medve, farkas, hiúz nincs itt,
csak az emberektől félek kicsit,
puska hangja elkeserít.

Ha megnövök lesz családom,
őz suta lesz az én párom.
Nem csak egy és nem is kettő,
pettyes gidáktól az erdő
tarka lesz, mint virágmező.

 

Mókus Marci

Mókus Marci becses nevem;
légtornász lett énbelőlem.
Fáról fára ugrálgatok,
Farkammal egyensúlyozok,
éjjel véle takarózok.

Óriási nagy a farkam,
fülem hegyén dús pamacs van.
Nyáron bundám elég kicsi,
télen viszont félarasznyi,
testem hevét ekként őrzi.

Kedvenc étkem a mogyoró,
épp úgy, mint az érett dió.
Fenyőtoboz-magot falok,
nem vetem meg a bükk makkot,
télre mindent raktározok.

Gallyakból rakom a fészkem,
fatörzse mellé egészen,
gömbölyded és nagyon formás
alul van az ajtónyílás,
nem építi így senki más.

Elkiáltom magam: Csukk-csukk!
Rohanok, mert üldöz egy nyuszt.
Nem mehetek ág végére;
les a héja, s éles csőre
széjjeltépne egy-kettőre.

 

Róka Rudi

A furmányos Róka Rudi
csavart agyát köszörüli;
vág az esze, mint a penge,
labirintus az ürege,
családjával elfér benne.

Portyázni megy mikor éhes;
nem válogat, nem is kényes,
tücsök, bogár, madár, pocok,
döglött, avagy ha még mozog,
befalja, míg jól nem lakott.

Bejárja az erdőt, mezőt,
szántóföldet, a legelőt.
Óvatos és nagyon félénk,
de ha gyötri őt az éhség,
felkeresi falvak népét.

Veres bunda, lompos farok;
házak közé besompolyog.
Igen kedvelt hely a tyúkól,
és nem riad meg a lúdtól,
nincs rosszul a kacsahústól.

Ám, ha kutyák őrzik őket,
ravaszdinak feje főhet.
Jobb, ha menti az irháját,
könnyen átszabják bundáját,
darabokra törik lábát.

 

Sün Sanyika

Az avarban Sün Sanyika

 

fészkelődik jobbra, balra;
leveleket tűz hátára,
abból készül téli ágya,
a nagy fagy őt át ne járja.

Fintorog kis hegyes orra;
beszimatol a bozótba,
ennivaló hátha akad,
szereti a rovarokat,
egytől egyig finom falat.

Hús után jól jön a desszert;
eszik almát, hamvas szedert,
gyümölcsöt mi földre pottyan,
semmi nem maradhat ottan,
minden elfér raktárában.

Hátán a tüske temérdek;
de nem ám ültetve lettek,
mindahány együtt nőtt vele,
csupasz hasa, lába, keze,
labdaccsá lesz a veszélyben.

Nagyon félénk, rejtőzködő,
ezért éjszaka jön elő.
Eszik, iszik és csavarog;
ám ha meglátja a Napot,
nyomban veszi a kalapot.

 

Kokas Konrád

Kokas vagyok, kukurikú;
sötét, vörös nagytarajú.
Farkam díszes, szép lobogó,
sarkantyúm, mint hegyes karó,
vígan élek, mint kis bíró.

Reggelente kurjongatok;
bizony én keltem a Napot.
Úr vagyok a szemétdombon,
csak a tyúkokkal van gondom,
de császár vagyok, megoldom.

Kerítésre felrepülve
tekintgetek körbe-körbe;
kukurikú: kiabálok,
ha mindent rendben találok,
azon nyomban le is szállok.

Kapirgálgatok egész nap;
jóból a tyúkok is kapnak,
soha irigy én nem voltam,
szeretnek itt az udvarban,
s nagy szükség van a hangomra.

Ha embert látok a portán,
ordítok torkom szakadtán,
nem is nagyon hagyom abba,
míg az udvart el nem hagyja,
ki itt az úr, kell tudnia!

 

Bori Boci

Jászol előtt a szalmában
fekszem tarkapizsamámban.
Érdes nyelvvel szőröm nyalom,
s körmeimet a patámon,
napközben így tisztítgatom.

Jól megy sorom itt egész nap;
csak a bögöly s a légy zaklat,
csípnek, szívják a véremet,
de farkammal csapok egyet,
jaj nekik, hát elszelelnek.

Nincs rá gond, ha megéhezek;
anya tőgyén töfögetek,
megnyitom így a tejcsapot,
mint kisgyermek úgy cumizok,
ettől végül jól meghízok.

Vártam már, hogy nagyobb legyek.
Reggelente kiengednek,
önfeledten ugrálhatok,
a gulyának tagja vagyok,
legelhetek, mint a nagyok.

Este mikor hazaérünk,
friss szalmában csak kérődzünk;
gazda már az istállóban,
tehenet kezd fejni sorban,
s kannák telnek tejjel gyorsan.

 

Márton liba

Márton az én becses nevem;
zöld pázsit a kedvenc helyem.
Ha a vízparton élhetnék,
rendszeresen megfürödnék,
nagyon boldog liba lennék.

Baromfiudvarban lakom;
és ha magam elgágítom,
mindenki odafigyel rám,
nem hiába nyitom ki szám;
te is vigyázz ám, kiskomám!

Mikor nagyon dühös vagyok,
őrült hangosan gágogok.
Kemény csőrömmel csipkedek;
erős szárnyammal legyezek;
ilyenkor meneküljetek!

Nincsen nékem nagykabátom;
hideg a tél, mégsem fázom.
Lúdbőrömet toll borítja,
úszkálhatok hideg tóban,
mind lepereg a víz rólam.

Ingyen azért nem tartanak;
többször megtépik tollamat,
arany árban adják májam,
zsírrá sütik ki a hájam,
jól festek egy cseréptálban.

 

Röfi malacka

Röfi-röfi, malac vagyok,
csak kissebbe, mint a nagyok.
Moslékos az arcom körbe,
ezért nem nézek tükörbe;
jókedvem elszállna tőle.

 

Orrom turcsi, rajta nagy gomb;
nagykabátra lenne jó pont,
de én bizony azt nem adom.
A földet mivel turkálom,
ha éppen nincsen jobb dolgom?

Dagonyázni úgy szeretek;
porban, sárban meghempergek.

 

Ezért sokszor letorkolnak:
- Úgy nézel ki, mint egy malac,
te nem szégyelled magadat?-

Kunkorodik kurta farkam;
újév napján fogd meg gyorsan,
szerencsét hoz bizonyára,
népi rege így datálja,
te is próbáld csak meg, hátha!

Ha nagy leszek, koca leszek;
eszek, iszok, heverészek.
Lesz majd sok-sok kismalacom,
tejjel őket megszoptatom,
friss szalmán, mind elaltatom.

 

Kacsa mama

Tityeg-totyog kacsa mama;
nagy popóját úgy riszálja.
Figyeld meg hátsó fertályát,
remegtetve rázza farkát,
lassan, totyogva megy tovább.

Sárga csőrét nézd, hogy tátog;
mint egy pletykás, folyton hápog.
Viribel a víztócsába,
mindig koszos mindkét lába,
megmossa ő, de hiába.

Szívesebben menne tóra;
állandóan lubickolna.
Tisztogatná fehér tollát,
enné a béka porontyát,
magvakat, s a szúnyoglárvát.

Tó, az nem mindenhol fakad;
így azt eszi, ami akad,
és mit elé szór a gazda,
ocsú, búza, kukorica,
csalánlevél és saláta.

Igénytelen, tollas jószág,
és ha tollát jól megfosztják,
pihe, puha pehely lehet,
amit kis párnádba tesznek,
erre hajtod buksi fejed.

 

Kicsi csibe

Kop, kop, kop, kop, ki kopácsol?
Csibe bújik a tojásból.
Csip, csip, csip, csip, halkan csipog:
- Szia, anya hát itt vagyok!
- Szervusz, kicsim koty, koty, koty, koty.

Sorra kelnek mind ahányan;
már nem férnek a kosárban.
Rögvest világgá mennének,
ha kikeltek a testvérek,
de anya nyújt menedéket.

Az egész udvar elámul;
a fészekalj, ha megindul,
elől kotyog tyúkanyóka,
csemegét kapar a porban,
csibék elé szórja nyomban.

Jön az etetés ideje:
- Kiscsibéim gyertek ide!
Etetőben apró dara,
könnyen zúzza szét a zúza,
ettől növekedtek nagyra.

Ha naplemente közeleg;
Tyúkanyó szól: Kisgyerekek,
szárnyam alá bújjatok be,
s a testem összes melege,
rátok vigyáz éjjelente.

 

Tyúkanyó

Hajnaltájban mikor pirkad,
kukorékolásra riad;
kakas párja szemétdombon
kapirgálgat igen mohón,
osztoznak a falatokon.

Megébred a háznak népe;
sor kerül az etetésre,
kukorica, borsó, búza,
némely kicsit megdarálva,
csurig az etetőtálba.

Tyúkanyónak egy a dolga,
elvonul hát a tyúkólba;
fészkére csücsül nyugodtan,
nyomja, nyomja, míg kipottyan,
majd kotkodálja: Megtojtam!

Tyúkanyóka kotkodácsol,
gondoskodik a tojásról;
gazdasszonynak minden napra,
friss tojás jut az asztalra,
hiányt nem szenved a konyha.

Mivel kapirgálni nem rest,
az udvarban folyton tesz-vesz,
kora este lesz vacsora,
míg elszunnyad a napocska,
már régen álmát alussza.

 

Ló Bandi

Régen mikor csikó voltam,
ló anyutól tejet szoptam.
Fürgén ugráltam mellette;
vékonyka hangon nyerítve,
kis patám az eget verte.

Hajdan nem pöfögött autó;
nem volt vonat, nem volt traktor,
hátam nyomta világ terhe,
dolgozhattam reggel, este,
harcost hordtam csatatérre.

Lónak ma már más a világ,
nem kell húznom súlyos igát.
Megszolgálom, amit kapok;
kukoricát ropogtatok,
szeretem a szénát, zabot.

Minden kisfiúnak álma;
szívesen huszárnak állna,
vágtatnék vele a szélben,
lobogna a szép sörényem,
kardja villogna a fényben.

Sokszor teljesül az álom;
hogyha megnősz kis barátom,
hidd el minden csak rajtad áll.
Lehetsz lovász és idomár,
s akár nyalka lovas huszár.

 


Berci bárány

Bőrömön a göndör szőröm;
télidőben nagyon jól jön.
Nyáron, mikor nagy a meleg,
naptól védi a testemet,
eső róla mind lepereg.

Bégetek, ha unatkozom,
és ha valami fáj nagyon;
de ha nincs baj, csak legelek,
földig lerágom a füvet,
mikor elfogy, odébb megyek.

Pásztorkutya, hogyha terel,
nem törődök a zöld gyeppel;
loholok én a nyáj után,
nehogy megszabja a bundám,
bámulok rá kicsit bután.

Vezérürü nyakán kolomp;
ha követem nem lehet gond.
Nem veszítem el a nyájat,
Bodri kutyus rám nem támad,
nem kell mentenem irhámat.

Birka módon jámbor vagyok;
szeretnek is kicsik, nagyok.
Mikor lenyírják gyapjamat,
fonnak belőle fonalat,
miből szövik takaródat.

 

Kecske Kata

Kecske vagyok mek-mek-mek-mek,
játékból is felöklellek,
ezért kicsim vigyázz nagyon,
magamat én sosem hagyom,
mire vágyok, kiharcolom.

Gazdasszonyom nagyon fukar,
legelni a rétre zavar,
pedig arról álmodozok,
konyhakertbe beszaladok,
finomakat falatozok.

Káposzta is az én gyengém,
ha tehetném, mindig enném,
de a kórót is megrágom,
fának kérgét is lehántom,
igénytelen az én gyomrom.

Kicsi gidám és gödölyém,
édes tejjel etetem én,
és ha éhes a kisbaba,
cumisüvegből az anya
kecsketejjel megszoptatja.

Mikor kicsi kecském nincsen,
gazdim feji le a tejem;
készít finom túrót, sajtot,
ha megérik, megkóstolod,
mind a tíz ujjad megnyalod.

 

Veréb

Nyáron porban,
télen hóban,
fürdőzöm, ha
kedvem szottyan.
Nincs szőr subám,
de tollruhám
felborzolom
fürdés után.
Morzsát szedek,
eszek legyet;
s kedvelem az
embereket.

 

Gyíkocska

Gyíkocska hej, kis gyíkocska;
előbújt már a napocska.
Melegítsd meg hideg tested,
mutasd meg a villás nyelved,
fogd meg a szemtelen legyet.

Nézz fel gyorsan a magasba,
ott fent köröz egy nagy héja;
ma még ő sem evett semmit,
kedvence a pocok s a gyík,
kő alá bújj, az majd segít.

Faodvában meleg fészek;
kis tojásokból itt kelnek,
apró gyíkocskák tucatja,
mindnek jó hosszú a farka,
nyelvük, mint kétágú villa.

Hogyha nagyon megéheznek,
rovarokat keresgélnek.
Ízeltlábú apró jószág,
hangyatojás és a csótány,
lecsúszik mind a gyík torkán.

Tudnod kell, hogy hasznos állat:
kérlek téged, őt ne bántsad!
Bizonyára most már látod,
ha szereted, és nem bántod,
meghálálja a jóságod.

 

Karcsi csacsi

Csacsi vagyok, vagy tán szamár?
Szüleim is megmondták már:
Kicsi fiam ne légy csacsi,
nyílnak tudás nagykapui,
most kell mindent megtanulni.

Hegyezd mindig nagy füledet,
az iskola segít neked.
Majd ha mindent megtanultál,
akkor lehetsz okos szamár,
s a sok gyerek nem csúfol már.

Ne nézz bambán a nagy ködbe,
hisz az felszáll egy-kettőre;
elhívja őt a napsugár,
jön érte motoros futár,
kitisztul a látóhatár.

Ha felnőttél, dolgoznod kell,
tudd meg, ingyen nincs eledel.
Szamár-kordély elé fognak,
és ha csökönyös te nem vagy,
finom abrak lesz jutalmad.

Munkálkodnod mikor nem kell,
boldogan ordítasz reggel;
íá-íá hangzik messze,
hempereghetsz porba, fűbe,
senki mással nem törődve.

 

Pongó póni

Póni vagyok, egy lófajta;
beszédem csak nyiha-ha-ha.
Kicsi vagyok, ez nem szégyen;
ilyen egész nemzetségem,
minden gyerek örül nékem.

Simogatnak, becézgetnek,
minden jóval etetgetnek,
répa, s alma a kedvencem,
ropogtatva eszegetem,
ha kérek még, rázom fejem.

Szalmával, ha csutakolnak,
szőrömön nincs nyoma pornak.
Üljetek fel kiskocsimra,
annyit mondjatok, hogy gyia,
már is indulok az útra.

Hátamon egy díszes nyereg;
hogyha nem félsz, rám is ülhetsz.
Fogd lazán a kantárszárat,
ne feszítse nagyon számat,
velem együtt poroszkálhatsz.

Örömödet ne takargasd;
nyugodtan megsimogathatsz.
egy kis répád, hogyha lenne,
finom alma is jól esne,
ropogtatnék a füledbe.

 

Üregi nyuszi

Ugri-bugri tapsifüles
serény, kedves, nagyon ügyes.
Megszületik, pőre bőre,
majdan selymes lesz a szőre,
ki jár enni a mezőre.

Nagyon óvatosan ugrál,
néha-néha két lábra áll;
hosszú fülét meghegyezi,
tekintetét körbeviszi,
ezek után indul neki.

Folyton nő két lapátfoga,
egész nap csak répát rágna.
Fű is jó, ha nincsen répa,
de a cukorborsó héja,
vitamindús, mint a cékla.

Bokor alján lyukat kapar,
derékalja száraz avar;
ott szüli a kicsinyeket,
többször ad nekik friss tejet,
amíg nem ehetnek füvet.

Mikor aztán rágni tudnak,
éjjel répával álmodnak.
Elhagyják a szülő édest’,
maguk is társ után néznek,
készítik a saját fészket.

 

A ponty

Ponty papa és a ponty mama,
tavak és folyók lakója.
Gazdagságuk abból fakad,
bőrükre aranypénz tapad,
sziporkáznak a víz alatt.

Pontyocskának jó az íze,
egészséges leszel tőle;
óvatosan lakmározzad,
mert szálkája bajt okozhat,
ne félj tőle, mert ügyes vagy.

Több fajtája él a vízben,
tükörponty, az gyér pikkelyben,
de a tőponty és a nyurga,
pikkelyekkel beborítva,
úszkál tóban s a folyóban.

Figyeljed az arcát nagyon,
ABC - ből két betűt mond:
ó-á, száját tátogatja,
mégis mondják rá, hogy néma,
pedig párja mindig hallja.

Bébi pontyok nyár elején,
vígan élnek nádas szélén,
nagy halaktól biz’ rettegnek,
ha meglátják, elszelelnek,
hínár közt rejtekre lelnek

 

Brútusz kutyus

Szembogaram, mint a bársony;
farkam, hogyha megcsóválom,
ne félj tőlem, majd meglátod,
leszek igaz, jó barátod,
védelmezem a jószágod.

Hűségesküt neked teszek;
meghálálom jótettedet.
Viseld rendben a gondomat,
töltsd meg mindig pocakomat,
vízzel hadd oltsam szomjamat.

Játszani, azt úgy szeretek;
nézem esdeklőn kezedet,
mikor repül el a labda,
ugrok érte a magasba,
futok, máris hozom vissza.

Rövid szőröm mindig fényes;
ám a téltől ez nem véd meg.
Hogyha sűrű bundám lenne,
fagyos hóban hemperegve,
ugatnék a zord hidegre.

Édes gazdim most már látod,
ki az igaz, jó barátod.
A hűségnek szimbóluma,
örök barátság záloga,
egy okos, bátor kiskutya.

 

Fecske Ferke

Fecske, fecske, kicsi fecske,
eresz alatt fészked lesz-e?
Messze mentél vándorútra,
csúnya veréb elfoglalta,
gonosz gazda lekotorta.

Elkullogott a tél végre,
hosszú vándorútnak vége.
Villás farkú fecskemadár,
napnak meleg sugara vár,
fészked helye üresen áll.

Kesergésre nincs sok idő,
eresz alján új otthon nő;
földet tapaszt, sarat dagaszt,
elkészülnek a friss falak,
fűből, tollból ágyat rakhat.

Pihenésre most nem gondol,
ősi ösztön belül tombol;
udvarol fennen a párja,
tojjon tojást, azt kívánja,
s boldogan ül meleg ágyra.

Fiókái, ha kikelnek,
szúnyogot és legyet esznek.
Őszre aztán mind ahányan,
összegyűlnek az utcában,
együtt mennek Afrikában

 

Csilla cica

Csilla cica hosszú bajsza,
hintázik a tejfel rajta;
reggelire tejet kapott,
hozzá egy kis tejfelt lopott,
gazdasszony mit elől hagyott.

Csilla bizony kicsit lusta,
vágyna ő az egérhúsra,
de a szürke, kis egérke,
mint a villám olyan fürge,
cikk-cakkban fut el előle.

Ezért Csilla inkább hever,
a fotelben nyújtózik el.
Álmában kis madarat fog,
puha mancsaival csapkod;
bután néz, ha felriasztod.

Mestere a hízelgésnek,
farka olyankor áll égnek;
hozzád simul dorombolva,
szíved, mintha vajból volna,
rosszasága megbocsájtva.

Játékos kis házi bohóc,
pamutgombolyagot pofoz,
mint hős vadász lecsap rája,
feszült minden porcikája,
ha elfáradt, fotel várja.

 

Béka Béla

Tóparton, hol békák élnek,
nyári esten zeng az ének;
csillag gyúl a mélykék égen,
béka ül a víz szélében,
ő is segít nagy serényen.

Tücskök szopránt ciripelnek,
éj leplében lepihennek.
Hajnaltájt, ha éled a part,
víz szélén az ebihalat,
melegíti a kelő Nap.

Békalencse közt a szúnyog
könyököl, már nagyon unott;
ragadós a béka nyelve,
a szúnyogot be is nyelte,
de ez kevés foghegyére.

Úszik tovább, nádashoz ér;
ott egy bögöly, juj de kövér,
nyelve lecsap, mint a villám,
megragad a bögöly hátán,
beszippantja tátott száján.

Istenem, most vigyázni kell;
hosszú lábú gólya lépdel,
igen, békacombra gondolt,
de ez egyszer melléfogott,
elszelelt az úszóbajnok.

 

Gólya Géza

Itt a tavasz, szép kikelet,
gólyamadár megérkezett.
Bár sálat tekert nyakára,
itthon fázott szegény pára,
ezért elszállt Afrikába.

Kémény hátán kelep-kelep,
hatalmas nagy gólyafészek.
Messze lehet látni onnan,
van-e ebéd réten, tóban,
fel is reppen azon nyomban.

Sikló, béka ízes falat,
szereti a kicsi halat,
és ha tojást költ a párja,
ne éhezzen, hát leváltja,
nem sokára hazavárja.

Kicsi gólyák, ha kikelnek,
folyton folyvást csak ennének.
Szüleiknek komoly munka,
hogy az élelmet hasukba
megteremtsék minden napra.

Fészkükből mikor kinőnek,
levegőbe emelkednek,
próbálgatják a szárnyukat,
s ősszel fogják batyujukat,
megkezdik a vándorutat.

 

Szarka Szaniszló

Fa tetején szarkafészek,
kis remekmű, ha megnézed.
Sárral tapasztva az alja,
sem ablaka, sem ajtaja,
lyukon járnak ki-be rajta.

Tolla fekete és fehér,
- tarkafajta - mondják ezért,
hosszú farkát billegteti,
s mikor torkát köszörüli,
a környéket hideg leli.

Csirregése messze hangzó,
ő bizony egy fészekrabló.
Kis madarak fészkét lesi,
kirabolja, ha teheti,
fiókákat is megeszi.

Azt is mondják:- ő egy tolvaj-;
őrizd kincsed hát nagy gonddal,
mert visz mindent, ami fényes,
nem válogat, nem is kényes,
félénk, azért szenvedélyes.

Nap fényénél csillog tolla,
ezért fennhéjázva hordja.
Kötekedik, megláthatod;
ha magadhoz szoktatgatod,
lehet igaz jó barátod.

 

Veréb Vendel

Eresz felett veréb cserfel,
begye tele eleséggel,
Fészkéből szól, csirip-csirip,
éhes vagyok, kérek kicsit,
csupasz csuri így alkuszik.

Veréb mama, veréb papa,
bogarak után szaladna,
de ők csak ugrálni tudnak,
a bogárhad messze futhat,
avar alá mind elbújhat.

Veréb mama kapja magát,
kiterjeszti szürke szárnyát,
cikázik a levegőbe’,
menekül a légy előle,
de biz’ gyors a mama csőre.

Egész nap csak úri-muri,
nem éhezhet a kis csuri,
gömbölyödik pocikája,
pelyhesedik apró szárnya,
repül ő is nemsokára.

Elhagyja a puha fészket,
anyja többé nem ád étket,
párját ő is megtalálja,
fűből rakott fészekaljba,
fiókáit babusgatja.

 

Rigó Robi

Korán reggel rigó rikkant
napfelkelte közeleg,
harmatcseppből bőven ihat,
gyűjtötték a levelek.

Horizonton bíborfény gyúl,
kapaszkodik már a nap,
gyöngyharmatért földre lenyúl,
mivel ő sem szomjazhat.

Avart kotor rigó csőre,
gilisztahad bajban van,
kunkorodik pőre bőre,
jól mutat egy csokorban.

Fészek mélyén a kis rigó
tátja csőrét jó nagyra,
a gilisztacsokor mily’ jó,
van még hely a gyomrába.

Majd ha megnő ő is rikkant
reggel, este eleget,
felébreszti éles hangja
a lusta kis gyereket.

 

Az állatok lelke

Körbevesznek ők, nap, mint nap;
barátságuk az szent igaz.
Minden állatnak van lelke,
kedvességgel elférsz benne.

 

Hű társad lesz, ha szereted,
gondozod és megeteted;
meghálálja a jóságod,
tegyél tanúbizonyságot!

 

Ha nem hiszed el a szavam,
tegyed hát próbára magad;
babusgass egy kis állatot,
mint cselekszik, megláthatod.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 20
Heti: 103
Havi: 624
Össz.: 124 306

Látogatottság növelés
Oldal: Gyermekverseim
Albert Ferenc:Versek,prózák.Ősök nyomdokán történelem,haza,útleírás,érzelem - © 2008 - 2024 - gufi.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »